Mi az a pangó víz?
Miért nem szereti sok növény?
A floráriumok esetében, ahol a növények lakhelyéül szolgáló tartály alul nem lyukas, mint a cserepek esetében, mindig előkerül a “pangó víz” mint kifejezés.
Olyan is előfordul, amikor az “állott vízzel” keverik össze.
Mi az a pangó víz?
A pangó víz kifejezés összefüggésben értelmezhető: minden olyan hely, ahol megáll a víz, miközben normál esetben onnan elfolyna, és emiatt ott káros hatásokat tud kiváltani, a pangó víznek kedvez.
Növények viszonylatában ha azok a növények állnak vízben, amelyeknek ez nem természetes közegük, a pangó víz káros hatásait fogják elszenvedni.
A növények gyökereinek levegőre lenne szükségük – a víz azonban elzárja őket ettől.
A gyökerek rothadásnak indulnak, a növény elsárgul, majd elpusztul.
Mi az az állott víz?
Az állott víz a csapból kiengedett víz, amelyet egy időn keresztül hagyunk “levegőzni”, így elpárologhat belőle pl. a klór.
A túl sokáig álló víz már táptalajt ad az algák számára, illetve a levegőben lévő vírusok, baktériumok és egyebek is belekerülhetnek, ami nem mindig hasznos.
Hogyan védekezünk a florárium esetében a pangó víz ellen?
A florárium alsó rétege mindig gyöngykavicsból, dekorkőből áll. Ennek funkciója, hogy ha a florárium több vizet kap, mint amennyit a földje fel tud venni, akkor a felesleg oda átfusson.
Éppen ezért a locsolást mindig apró lépésekben kell csinálni, mert ha túlöntöznénk, onnan kiszedni a felesleges vizet már igen nehéz.
Florárium, ami szereti a pangó vizet: wabi kusa
Az, hogy egy floráriumot kell-e locsolni és mennyit kell locsolni, két dologtól függ:
a benne lévő növények igényétől
a párolgás lehetséges mértékétől
A florárium jellemzően párakedvelő, szárazföldi növényekből áll, amelyeknek árt a pangó víz.
Ha zárt floráriumban találhatók, akkor nem kell locsolni a kis életközösséget.
Ha nyitott floráriumról beszélünk, akkor hetente legalább egyszer kell locsolni.
A wabi kusa jellemzően akváriumi növényeket tartalmazó beültetés, olyan növényekkel, amelyeknek víz alatti és víz feletti része is van.
Egyszerűen szólva: “kétéltűek”.
Vagyis ha olyan növénytársulást szeretnénk szobadíszként, amely egyben egy miniatűr vizes élőhely is, akkor ehhez kell megválogatni a növényeket is.
Helytelen floráriumlocsolás eredménye egy elárusítóhelyen…
Elsősorban a MiniKert marketingjéért felelek, de besegítek a floráriumok tervezésébe is, a "design"-ba, valamint a zuzmóképeket én készítem.
A miniatűr figurák beszerzése is az én feladatom.
Kedvenceim a pozsgások.
Karácsonyi céges ajándék ötlet – florárium, szerelem első látásra
Karácsonyi céges ajándék témában elég nehéz okosnak lenni, főleg akkor, ha a megajándékozott partnert, partnereket személyesen annyira nem is ismerjük, ráadásul az ajándékozást sok helyen
TOVÁBB OLVASOM »
Fenntartható ajándék florárium
Fenntartható céges rendezvény – ajándék ötletek és 7 tipp
Mit jelent a fenntarthatóság?
Mitől válik fenntarthatóvá, környezetbaráttá egy céges rendezvény, konferencia?
Mit adjunk ajándékba a résztvevőknek, ami kellőképpen hangsúlyozza az öko gondolkodást?
Saját készítésű ajándék
– készíts floráriumot velünk!
A saját készítésű ajándékok sora biztosan nem zárul le a gyerekkorral!
Furcsán hangzik, mert úgy gondolod, nem vagy elég ügyes ahhoz, hogy te magad készíts
Iwagumi – tájkép “élő” sziklákkal
Sziklák és moha
– első ránézésre csak ebből állnak a kompozíciók, amelyek a nehezen megjegyezhető iwagumi szóra feljönnek a Google képtalálatok között.
Az iwagumi akvarisztika
MiniKert - florarium, palackkert
Szobakert, miniatűr kert, terrárium kert, tündérkert vagy florárium
– bármilyen néven is hívjuk, a természet apró részletét készítjük el számodra.
Webáruházi megrendelésre készítünk miniatűr kerteket Budapesten, az M0-ástól 10 percnyire.
Itt tudsz követni minket:
Tiktok
Youtube
Florarium, plant terrarium
We prepare florariums, miniature fairy gardens and glass bottle gardens in Budapest.
Take your own mini jungle or your succulents in a tiny desert!
Mini-Kert.hu
Honlapkészítő:
Sikermarketing.hu
https://www.fruugo.hu/fej-automatikus-ontozoszivattyu-vezerlo-viragok-novenyek-otthon-csepegteto-sprinkler-ontozoberendezes-szivattyu-idozito-rendszer-kerti-szerszam/p-223475238-477002471?language=hu&ac=KelkooCSS&asc=pmax&gclid=CjwKCAjwsKqoBhBPEiwALrrqiFppSU6V1IT_df2tWHtjn8qIsZm4Bl2C9f5vTwm-f15UrxVClVVRZhoCr9sQAvD_BwE
https://www.mini-kert.hu/blog/mi-az-a-pango-viz-miert-nem-szereti-sok-noveny



.jpg)



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése